CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2014. január 31., péntek

Win-Win Futás - JAN



Karácsony előtt 2 héttel - egy reménytelen napon - elhatároztam, szilveszterkor kimondtam, most pedig leírom: idén futok 2014 km-t.

Futok, mert futni jó, agymosás és remek alkalom ötletek születéséhez :o)
A képlet egyszerű, napi kb. 5,5 km-t kell futni. Én kétnaponta szeretek futni, ami ugyan rendszertelenül jött össze januárban, mégis hihetetlen motiváció volt az elhatározásom, nem legyinthettem, mint évek óta számtalan alkalommal, hogy na majd este, na majd holnap, na majd az akármi után. Mentem és kész. 

A megtett km-ek mögé teszek egy anyagi ígéretet is. Minden km 5 Ft-ot ér, a lefutott km-ek által összegyűlt összeget szándékomban áll eljuttatni a Tűzoltó utcai Gyermekklinika javára. Bárhova lehetne, ám én itt fordulok meg a középső gyermekemmel. Esetemben reményeim szerint 10.070,-Ft-ot gyűjtök. Ez talán még a WC papírra sem elég… ám van hitem abban, hogy csatlakoznak hozzám kocogók, futók, futóbolondok, ismerősök és ismeretlenek. Így összegyűlne akkora összeg, ami már jobban látható :o))) A férjem már csatlakozott. 

Statisztika:          125,3 km     /        626,5 Ft
                            15 alkalom (min. 5 km, max. 13,2 km)
Jól érzem magam a bőrömben, még jobban, soha nem futottam ennyit januárban. Igaz kedvező volt az időjárás, csak a végére jött be hó és hideg. Sebaj. Volt egy cipőcsere, mert tönkrement az előző, ezúttal Asics Tiger lett a befutó (a korábbi Saucony és New Balance után) . Mintha a lábamra öntötték volna, már van benne 100 km. Edzéstervet nem követek, futok és kész. Egyelőre nem az időre megyek, hanem az örömre. Futok focipálya körül, földúton, járdán, terepen. Mikor mihez van kedvem.

Néhány nappal szilveszter után fedeztem fel, hogy ez a 2014 km másoknak is eszébe jutott, a BSI-n van infó. (ez már csak ilyen, mint amikor elkészítek valami különlegesnek vélt DIY alkotást, aztán kiderül, hogy már mások is megalkották… úgy látszik, a gondolatok, érzések, ötletelések a hasonszőrűeket a világ bármely szegletén egy irányba mozgatják :o)))
Egy a lényeg, Te aki bármennyit is futottál már idén s futsz még az elkövetkező 11 hónapban csatlakozz a kezdeményezésemhez! Legyen minél több km és Ft a futózsákunkban! Mindenki kütyüvel fut, így könnyen számon tartható. (Én jelenleg Nike running-ot használok)
Minden hónap utolsó napján lesz Kreatanyán infó és a Win Win futás 2014 facebook oldalon.



2014. január 29., szerda

Esik a hó

 


Cérnára felfűztük a gyerekekkel a kis vattagolyókat, majd a keret tetejére ragasztottam. Nem most, még karácsony előtt, ezzel próbáltuk megjeleníteni a téli időszakot. S ma végre itt a hó is.

2014. január 16., csütörtök

Iskolapad...



… a 7 éves Somának. Hááááát, már a kicsi is nagy, Isten éltesse jó soká!!!!
Az iskolapad nekem ismerős, ültem hasonlóban hajdanán. Online vásártéren találtam, teljesen véletlenül, majd hetekig szemeztem vele mire végre megvettem. Soma nem egy nagynövésű, így 2-3 évig jó lesz Neki. Beszerveztem családomat egy nyárvégi szombatra, ugyan ugorjunk már le Kecskemét mellé…. Így a portéka átvételét összekötöttük egy kellemes családi kirándulással, megálltunk Magyarkertnél (az ötlet elképesztő, ám sokkal többet ki lehetne hozni belőle szerintem), megnéztük Kecskeméten a Cifra Palotát, belebotlottunk egy kézműves étel-ital vásárba, láttunk ciklámenruhás koszorúslányokat, ettünk fagyit és hazafelé pedig Liza, aki az iskolapadban ült, s tökéletesen eljátszotta az unom a banánt az isiben-ráfekszem az asztallapra elalszom című műsort, egy kanyarban oldalra borult iskolapaddal együtt, felébredt egy pillanat alatt, majd mindannyian percekig könnyesre kacagtuk magunkat...
E kalandos hazaérkezés után már csak le kellett szedni a festéket. Ami kimagaslóan ócska és vastag volt, helyből KedvesSzomszéd hőlégfúvóját kértem segítségül, ám így is eltartott egy ideig. Majd a szokásos mantra: csiszolás, portalanítás, alapozás, festés stb. következett. Festék ugyanaz, mint Dorka polcánál használt Tikkurila J497.
Ugye milyen más lett. Íme néhány elrémisztő fotó.


2014. január 9., csütörtök

For Her - For Him / olvasósarok



Néhány nappal a meghitt, összebújós, otthonba bevackolós időtlen állapot után nálam még tart az idilli légkör… még közel az érzés, amikor csak úgy leülhetek és olvashatok. Íme egy kis összeállítás egy női és egy férfi olvasósarokra, az ajánlott könyvek színvilágára. 

Ezt a könyvet nagyon régen kaptam Tőle karácsonyra, kedvelem Jennifer Lauck stílusát, azóta elolvastam a másik 2 könyvét is. A fotel (1) egy Formavivendi darab (MM húzott szürke), rádobnék egy párnát (2) ez éppen az etsy-ről, de jöhetne máshonnan is, s kell egy takaró (3) is a kuckózáshoz (H&M Home), állólámpa (5) az Eltertől, Ocassional lerakóasztal (6) elengedhetetlen egy kedvelt üzletből, Maisons du Monde, csíkos szőnyeg (4) az igényességéről ismert Purehome-ból, egy egyszerű függöny (8) Biggie Best-től, s végül ez a csodaszép Crivelli Trellis BP3105 tapéta (7) a Farrow and Ball ajánlatából. 
Legyen jó a férfiaknak is, komolyabb könyvet kapnak meg egy őrülten szép Manhattan Club fotelt (2) a letisztult formavilágú Owen (4) lerakóasztallal a Pottery Barn-ból, mellé a világ legkülönlegesebb állólámáját, az egyik Jieldé-t (6) helyezném, nem ám akármire, hanem az érdekes kerek marhabőr "korongokból" varrt Rondo szőnyegre, amit BoConcept kínál, takaró nélkül ők se maradjanak, ezt a Wild Thing-et (3) a Butlersben találtam, igaz műbárány, de tetszik, s ami mindent visz, az a posztertapéta (New York Memories E010101-4) (1) egy kis Flat Iron-nal, a Tapétaboltból.
 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest