Én
aztán tudom, mert 11 éve mi is májusban mondtuk ki, amit éreztünk. Idén pedig
aktív részese lehettem ebben a csodálatos hónapban egy újabb esküvő
dekorálásában. A helyszín ezúttal is KisVilla, s az időjárás bár huzogatta a
bajszunkat, aznapra nagyon szép lett.
Így
érkeztem a parkolóba :o)))
Melinda
és Tamás nagyon lelkesen készültek, mi pedig ezúttal a kertben teremtettük meg
a felejthetetlen pillanatokat kísérő környezetet. A helyszínt közel 40 fő
részére készítettük elő.
Többek
között külön kis étkezősarkot kialakítva a gyerekeknek, s kaptak egy pihenő
kertrészt is. A mosolyra fakasztó sárga került fókuszba. Kaptak színes cupcake
csomagolással muffint, nagyon vidám hangulat kerekedett. Aztán mégis úgy
döntöttek, hogy a felnőttek közelében ennének, így egy laza mozdulattal
átköltöztettük az asztalukat.
A
„nagyok” asztaldekorálásánál igyekeztem a meghívó natúr papír-fáradt rózsaszínű
világához igazítani mindent. T asztalelhelyezés mellett döntöttünk, fő részen a
párral együtt négyen fértek el, a hosszanti részre pedig a többi vendéget invitáltuk.
Fehér
asztalterítőt mindenképp terveztem, az ünnepi hangulat miatt, majd a natúr
világot az általam imádott zsákvászon bevonásával, asztali futóként teremtettem
meg. Valójában ez nyújtotta az alapot a további, hosszanti asztaldíszítéshez.
Amelyről nem maradhatott el a borostyán sem (erről mát itt írtam). Ezúttal
használtam kövirózsát is, amit fakorongra, vagy mohára helyeztem. Voltak
mohaszívek is.
A
virágdísz lisianthusra épült, a Menyasszony kedvence, ami csokrát is
díszítette. Nagyon kedvelem ezt a kedves kis virágot, amelynek egyetlen szárán számos
virágfej díszeleg, nem egy időben nyílnak, ezáltal nagyon vegyes, egyúttal
bohókás és valami finom, nőies hangulatot teremt. Számos fajtája létezik, hol
kisebb, hol nagyobb a virág feje, eltérés lehet a szirmok minimális
fodrozottsága, dús mivolta között. A fáradt rózsaszínű kiindulást tartottam
szem előtt, s használtam még boglárkát, többféle rózsát, borostyánt, s csak a
sárga kicsi visszaköszönése végett festett mákot. (Ez a fotók miatt is fontos, van
egy alapelv, de nem szabad, hogy teljesen monoton, egyhangú legyen az irány.)
Ne feledkezzünk
meg a régi bringáról, amihez azért ragaszkodtam, mert a kedves Pár életének
része, meghívójuk motívuma is volt egyben. Használtam a táblafestékkel általam festett táblákat is.
Pompom
díszítés ekkora területen nagyon fontos. Praktikus, mert felborzolva szépen tölt
teret, könnyű vele dolgozni, és sosem célom elszállni a költségekkel. Hasonlóképpen
gondolom a girlandok alkalmazását. A papír, bármily egyszerű, csodálatosan
dekorál, a szellő mozgatja, ami fokozza a hangulatot, a színekkel felpörgeti a
fényképeket. Csak egy kis érzék és az egyszerű papíralapú (készen vásárolt vagy
DIY) példányok egyedivé varázsolják a helyszínt, csak tudni kell bánni vele,
jól kiválasztani a színt, struktúrát, formát, netán mintát. Én még luxus dekor
mellé is betenném.
S ami
bevált, azon kár változtatni, ezért újfent alkalmaztam a menü feltüntetését,
bekeretezve a tálalóasztalokon. Ezúttal is készült személyenként menükártya. S
a kísérőkártyára pedig nyomdával felvittem a nevek kezdőbetűjét a jeles
dátummal, s a főszín alapján választott kétféle szalaggal kötöttem át.
A
fiatal pár a vendégeknek (a színvilághoz passzoló) popcake ajándékkal
kedveskedett. Ezek akkor mutatnak jól, ha beleszúrjuk valamibe. Na de mibe? Hát
én azt találtam ki, hogy a vödrök aljára aprókavicsot tettem, ez masszív
tartást biztosított, s hogy ne legyen szem előtt a turpisság, mohával fedtem
el, majd beleszurkáltam a szépségeket (egyébként fektetve, szépen
csomagolva, dobozban érkezett). És itt van az én személyes ajándékom, amit
festéssel készítettem, rajta volt egy kis hangulat a napról, a meghívós bringa
illusztráció, ami fáradt rózsaszínű lufikat húz. Ezeknek volt ám funkciója is, a
vendégek beírták egyenként a nevüket. Egyébként lufit ezen a helyszínen nem
használok, valahogy nem illik oda. Ezzel a kis meglepivel azonban mégis kaptak
lufit is :o))). És volt "Just married" is, a betűket papírra nyomtattam, majd körberagasztottam konzerves fémkübliket.
Köszönöm
a mérhetetlen bizalmat az ifjú pártól, megtisztelő és különleges érzés jelen lenni
a nagy napon. Ami az este szép beköszöntésével és a mécsesekkel egyre hangulatosabbá vált.
KisVilla a tökéletes háttér az alkotáshoz és a Hely Szelleme megint kísérte munkánkat. S
bizony ez a projekt sem így jött volna létre Kriszta, Bea és Dalma nélkül. Profi kezek és lelkes, mosolygós arcok :o)))
A
dekoráció Karcsi Papír és DIY by Kreatanya. A bútorok a KisVilla családtagjai,
mintahogy a tálalás, étkezés és italozás kellékei is. A kiegészítők többsége a
stylist sajátja, ahogy a neves újságokban szoktam olvasni :o)))) Néhány bútort
a BRent-től kölcsönöztünk. Az eledellel ismét Máté remekelt, EtyekM nemcsak
megtölti a bendőt, az általuk nyújtott kulináris élmény sokkal több holmi egyszerű
vacsorázásnál. Az italok házi szörpök, a Vőlegény gyermekkorában készült
házipálinka és volt persze némi alkohol is.
Nagyon
szépen köszönöm Móni barátnőmnek, hogy bevállalta a gyerekeket, mert aznap
éppen tréning is volt, így életünkben először ugyanarra a napra duplán
készültünk elő, s álltunk helyt férjemmel az ország két felén .
Amikor megálltam és elkezdtem készíteni a fotókat - órákkal azt követően, hogy leparkoltam - akkor megint átjárt a nyugalom, hogy a helyemen vagyok, s hogy ez szerfelett nekem való, jó nagy adag adrenalin és az utána érkező feloldódás a tökéletes alkotási folyamatban és a végeredményben. Ezt az érzést már csak az fokozta, amikor az érkező vendégek a legnagyobb természetességgel fedezték fel a helyet és vegyültek ösztönösen és otthonosan tárgyi világunkban.
Amikor megálltam és elkezdtem készíteni a fotókat - órákkal azt követően, hogy leparkoltam - akkor megint átjárt a nyugalom, hogy a helyemen vagyok, s hogy ez szerfelett nekem való, jó nagy adag adrenalin és az utána érkező feloldódás a tökéletes alkotási folyamatban és a végeredményben. Ezt az érzést már csak az fokozta, amikor az érkező vendégek a legnagyobb természetességgel fedezték fel a helyet és vegyültek ösztönösen és otthonosan tárgyi világunkban.
Nem
akar mostanában valaki házasodni???? Velünk maradandó élmény :o))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése