Itt vagyunk újra, hogy a rosseb
vigye, már megint vége az évnek. Egyre gyorsabban repül az idő, gyermekeim nem
is értik miről regélek, hiszen ugyanaz az év nekik csigalassúsággal telik. Én
meg alig térek magamhoz, s szedem össze ismét a gondolataimat az elmúlt
esztendőről és jövőbeni terveimről. Ám ez a korosodó nyafogás mind semmi,
ezúttal is a kitörő láva erejével törnek fel hagyományos, szerencsét bevonzó
bolondságaink.
Azonnal gondot okoz a száradó
ruha. Ötfős családunkban, sportos életmód mellett folyamatosan tele a
szennyeskosár, s mosónőnek érzem magam az év minden napján. Remélem nem halok
korán. Ellenben mosok és teregetek és vasalok. Ebből a szentháromságból nehezen
török ki, ráadásul a középső dermesztően fenyeget szilveszter éjjelén. Édesanyám
szerint bármi lóghat az évfordulón, amennyiben az nem száradó hacuka. E
gondolat kísérte gyermekkorom szilvesztereit, s oly mélyen belém ivódott, hogy
saját családom életére átörökítettem. Bár ezt sosem terveztem. Így fordult elő,
hogy a 3 kölökkel, szánkóval, sporttáskával, pezsgővel és mindenféle
elengedhetetlen holmival fullra pakolt, szigligeti évzáró pihenésre induló autó
satufékkel állt meg a falu szélin, s férjem bölcsen hallgatva
visszakanyarodott, hogy én őrült sebességgel berohanjak, csakhogy leszedhessem
a száradó ruhákat. Nehogy átlógják az éjfélt és nem várt irányba tereljék a
szerencsénket.
Gondot okoz a szemét is.
Rendszeresen elfelejtjük kivinni. Nem bonyolult, meg kéne fogni azt a nyamvadt
zacskót és kiszaladni vele a kerítésig, ahol a nagy kuka található. Nem, erre
senki sem érez indíttatást, a szórás 10 évtől 46 évig terjed, vagyunk a -
lássuk be - különleges feladatra öten, de úgy tűnik egyedül nekem megy, a
rangidősnek. Vagy még nekem sem, a dolog megreked a szilveszteri szigligeti
vagy akármilyen pihenés előtt. A szemét marad, már-már csordul ki, tele a
mellette található zacskó is, ám ezúttal mindenki fellélegezhet, a
minipihenésről hazatérve, elsején ugyanis tilos kidobni a szemetet. Édesanyám
szerint. Így volt ez gyermekkoromban is, én meg továbbörökítettem a családom
életébe. Szemét marad. Minden bizonnyal a szerencse is.
A lencse téma egy újabb történet.
Esszük, mert pénzt hoz, jó életet, gazdagságot. Édesanyám szerint. Nem baj,
hogy puffadunk utána napokig, csak tömjük magunkba. Eszünk a családdal,
habzsoljuk a barátokkal, külön fogyasztunk a Dédivel és természetesen magunkban
otthon. Pupókabajnokságot rendezünk este, sebaj, van háromféle illatosító,
kéznél a füstölő, kilószámra reszelem a citromot, a héjából felszabaduló
illóolajok végképp megsemmisítik a kéretlen szagokat. :o)
Van ám még a listán. Itt van a
hal meg szárnyas és disznó téma. Most akkor mit is együnk, az egyikkel elúszik,
a másikkal elrepül a szerencsénk, vagy éppen elkaparja, a másik meg
belehempereg. Vagy mégis jó, ha pikkelyes, mert az sok és a pénzt
szimbolizálja. Sebaj eszünk sajtot meg tésztát - amúgy sem vagyunk nagy
carnivores banda -, utóbbi meg kell, szénhidrátot ide nekem, passzol a
futáshoz. Bár ezzel rögvest szembemegyek a következő bolondsággal.
Az év eleji fogadalomtétel, mely
szerint ebben az évben tényleg odafigyelek a táplálkozásomra, a fogyókúrára
(nemcsak elkezdem, de be is fejezem), a csökkentett szénhidrátbevitelre (értsd
napi ropi száműzése), rendet tartok az íróasztalomon, még több időt töltök
sportolással és a barátaimmal, vagy a kettő együtt, futok annyi km-t, mint a
naptári év, a projektek időpontját – fejben - 1 héttel korábbra teszem, így nem
az utolsó éjjel zsezsgek, valamint november 15–ig beszerzem az összes
karácsonyi ajándékot.
Majd elfelejtem, az első nap
bűvölete. Az első tett piedesztálra emelése, amit teszek, azt teszem egész
évben. Édesanyám szerint. Lássuk be, ébredés után rendszerint a mosdóba rohanok
és könnyítek feszülő hólyagomon. Tényleg ebben az évben a közel sem mellékes
helyiség lenne a középpontban?
Mondjuk ezen a napon pénzt sem
költünk. Amennyiben kinyitnám tágra a pénztárcámat, biztosan ezt tenném egész
évben. Talán jobb lenne visszatérni a cserekereskedelemre az új esztendőben, én,
amikor éppen dekoros vagyok, szívesen fogadok két tojást egy tekercs szalagért
cserébe. Csak azt nem értem, hogy ha nem nyílik a brifkó elsején, miért hallom
egész éven: erre/arra/amarra szeretnék pénzt kérni. Háromszorosan.
Én főztem ezt a levest, én is
eszem meg boldogan, s Édesanyám valójában egy csupaszív tündér és varázsló.
Valami igaza mégis lehet ezekkel a babonákkal kapcsolatban, hiszen munkából és
szeretetből is bőven akad, s évek óta élünk vidáman, mint Marci Hevesen, s
remélem ez így lesz 2018-ban is.
Boldog új évet kívánok
Mindenkinek! A humor és az egészség a lényeg, a többi.. azt hiszem megyek
leszedni a szárítóról a ruhákat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése