CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2015. március 25., szerda

Hippi összeállítás

Beugrottam néhány napja a Kikába, mert ősszel ott leltem meg azt a kisasztalt, amit beterveztem egyik munkámba (itt). Gyanússá vált, hogy kifut… végül az utolsó darabot félretetettem, közben meg fényképeztem. Számos nekem tetszetős dologra leltem:

A kanapé pont annyira kecses és csajos, amennyire, ha jól látom, ki lehet ülni a párnáját, ez veszít egy kicsit a lelkesedésből, mégis tetszik. Leginkább a lába, azon is a kerekek. Mert szépen megmunkált. És odébb lehet tolni, amikor takarításra kerül sor.

Ez a szőnyeg megfogott, mert egyszerűen szép. Nem félteném, ha valaki kiöntene egy pohár vizet, ha ráborítaná a kölök az akármit. Nem félteném, használnám, örülnék neki. A mi virágos kanapénkhoz ugyan nem illene, de a hangulata borzasztóan közel áll hozzám. (nem a fehér éjjeli tetszett, csak a szőnyeg.)

Amelyen állt ez a patchwork puff, imádom.

Ez a különböző front stílus a komódon nem új vívmány, ezen azonban nagyon harmonikusra sikeredett az összehangolás. Még azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy ösztönösen lett ilyen. Persze jobb lenne, ha nem „szintetikus” lenne, de így is cool.

Ez a masszív polc pedig már régóta felkeltette az érdeklődésem. Egyszerűen úgy szép, ahogy van és nem sajnálták belőle az anyagot. Ez az, amit szinte bármelyik stílusú nappaliban el tudnék képzelni. Örök darab ezzel a formával, ennek figyelembevételével könnyebben szemet lehet hunyni az ára felett. És azok a bőr székek...

Szumma szummárum ezek a dolgok éppen azért tetszenek, mert bohém és vidám hangulatot árasztanak, kicsit kecsesen, máshol hippisen, van benne kuszaság,  piciny komolyság, tökéletesen passzol ahhoz a keverék stíluskavalkádhoz, amiben jól érzem magam, ahelyett, hogy feszengve gyönyörködnék egy stílustiszta enteriőrben.


Ja, és az asztal… holnap mutatok még betekintést a használatbavétel előtti állapotról. Noha nem passzol a fentiekhez, mégis közel áll a lelkemhez az ott kialakított enteriőr. Egy vagány iroda hangulat asztala, dip dye beütéssel, amiről meg itt írtam :o)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest