CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2015. április 22., szerda

Piros + ezüst + 25 + 16

Vasárnap 25. házassági évfordulót ünnepeltünk Zitával és Gáborral. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen megtisztelő érzés, amikor jelentős ünnepek kísérője lehet az általam megálmodott dekoráció, amellyel körbeveszem az adott pillanatot. Zita kérésére pirosat és ezüstöt alkalmaztam, ám csak finoman, ahogy egy kecses Hölgyhöz illik. Továbbá szerepelt a „25”, és az egymásnak írt levelek, versek egy része. A többit rám bízta, ezúttal is nagyon jól sikerült beültetni a KisVilla kertjébe és helyiségeibe az új és a bevált elemeket, kellékeket.



Fűrészmentes létem miatt segítséget kértem, én csak lerajzoltam a számokat, majd a kivágás után festékszórtam ezüsttel.

Most már be merem vallani, hogy a pirossal hadilábon állok, ezért magam részére kedvcsinálóként vettem egy kis adag AS chalk paint festéket Enikőnél (még szerencse, hogy itt él a faluban) és egy régen vásárolt, összecsukható ikeás széket felturbóztam. A szék szuper lett, igazi színfoltja volt az ünnepi helyszínnek, az viszont biztos, hogy soha többé nem állok bele sziszifuszi munkával léces megoldású bútordarabot festeni, vaxolni egyszer, meg még egyszer :o).




A fehér terítőre asztali futó helyett piros és ezüst bársony és szatén szalagokat "futtattam", így nem volt annyira tömény a markáns szín. Üvegeket ezüst festékszóróval vettem kezelésbe :o), majd belekerültek a virágok.



A virágdekorhoz szegfűt, rózsát, boglárkát (imádom!!!), gerberát, fréziát és tulipánt alkalmaztam, így vegyesen nagyon hangulatossá vált a kép, a piros különböző árnyalataitól. 



A leveleket, verseket szkenneltem, nyomtattam és a kerítésre kerültek.

Az ital egy része Ipitől:



És volt házipálinka meg házi pogácsa:



Finomságok EtyekM (FB), készült házi bogrács, a torták Andrész Cukrászdából érkeztek (FB) (kérésre élő dekorral díszítettem, a kertünkből és a KisVilla kertjéből :o)





És ugyanezen a napon ünnepeltük az „ifjú pár” éppen 16 esztendős nagylányát.






Ezúttal is megerősíthetem, hogy a családi ünnep + KisVilla + időjárás kombó velünk felejthetetlen és esőmentes.
Köszönöm a segítséget Beának és Krisztának, a KisVillából (web, FB). 
De rég voltam 16, de soká lesz még a 25. házassági évforduló :o)))
Szárnyalok, ha dekorálhatok és fotózhatok. Köszönöm a lehetőséget ezúttal is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest