Rács

Van nekem egy jó kis futócipőm. 4 hete kilyukadt, tény, hogy nem  nullkilométeres. Évek óta nyúzom, hanyatló igénybevétellel, pedig egykor… lazán lefutottam a félmaratont, akkor életemben először a 3 hónapos kislányom mellől. Na de ez régen volt, igaz sem volt, azóta hol belelkesedem, futok a környéken, utcai versenyen, vagy bárhol, hol meg a pókhálót takarítom a cipőről (ez most nem vicc). Elég kínos, főleg, hogy férjem idült futó.

Egy éppen lelkesedős pillanatomban, valamikor  ősz elején kimentem a faluszéliről a focipályára (van ám nékünk olyan is), ott meg róttam a köröket, míg a gyerekek a füvön érezték jól magukat. Majd hazasétáltunk, én kivörösödött fejjel, folyt rólam a víz, bűzlöttem. Az egyik utcában meg egy srác mindenféle méretű, állagú és formájú fadarabot pakolászott. Kérdem – a bájos küllememmel egyetemben – eladná-e nekem azt a rácsszerű darabot, mert az bizony jól jönne. Ő meg megkérdezte édesapját, aki meg – gondolom a látvány és a 3 gyerek… - odaadta ajándékba. Így folytattuk utunk, a 3 kölök, a szutykos anyuka és a rács. Ekkor szembejött autóval Adri, az egyik szomszéd, s bár vadul integettem Neki talán meglepő volt a látvány, mert csak a 2. másodpercben észlelt ismerősként.

No itt van ez a rács a teraszon már egy ideje. De ma belendültem….