Tök jó

71-es vagyok. Az a generáció, amely éppen megszerezte az orosz középfokú nyelvvizsgát, majd 98-ban a fiókba tette és néha leporolta. Azon ifjúság, amely közül néhányan mertek lépni, útlevéllel, egy bőröndnyi ruhával és személyes dologgal a határon túlra. Én nem. Ám valami megfogalmazhatatlan elismeréssel gondolok rájuk, hogy mindent hátrahagyva, s akkoriban még csekélyebb kommunikációs és utazási lehetőséggel (emilke, skype, mobil, fapados csak fikció volt) belevágtak az ismeretlenbe, s tanultak idegen nyelven (én elvéreztem még a nyelvvizsgán is elsőre a további tanult nyelvekből), helytálltak a vizsgákon (én égő szemmel, árkokkal a szemem alatt mentem államvizsgázni), pályáztak és elnyertek állásokat (én szerencsekerékkel a hónom alatt még magyarul is nehezen szólaltam meg), felépítettek egy karriert (én csak próbálkoztam), otthont teremtettek és családot alapítottak (na ez nekem is ment, de az enyimek bármikor találkozhatnak a nagyszülőkkel)… Ezek a barátaim nem kontinentális éghajlaton élnek, hanem a fények városában,  a 30-as szélességi fokon, a sivatagra épült városban, vagy az 50-es körül, ahol hűvös a nyár meg dél-Kaliforniában. Arrafelé ritka a hóvirág, meg a négy évszak, de Ők már ezt megszokták. Én meg csak örülök, hogy élvezhetem testközelből az évszakok itteni illatait, szép színeit, az ébredező tavaszt, a gumicsizmát és a frissen nyírt fű illatát, a gyümölcsszüretet koranyártól késő őszig, a hólapátolást, a folyton visszatérő természet adta dekorációs elemeket. Ti ott négyen szerte a világban lássatok még sok csodát, én meg tálalom a négy évszak díszeit Nektek. És ez így tök jó :o))))