CSÁKY-NAGY KRISZTINA blogja

2011. november 27., vasárnap

Sz, mint Szonja

Szonja a keresztlányunk. A Material-nak nevezett 4 családból álló baráti társaságunk elsőszülöttje. Az igazság az, hogy 50% esélye volt, hogy én leszek a keresztanyukája. Másik, fiatalabb keresztgyermekünk Levike. Egy másik, szintén 4 családból álló csapat U20-asának 6. tagja. Még érkezése előtt kaptuk a hírt, hogy ránk számítanak a szülők. Így történ, hogy 4 év leforgása alatt nemcsak feleség, hanem 3 gyermekes anyabanya és kétszeres keresztanya lettem.
Nekem a keresztszüleimmel gyerekkoromban megszakadt a kapcsolatom, s megfogadtam, én aztán másmilyen keresztanyuka leszek, ha valaha rám gondolnak. Sosem materiális dolgokra vágytam, csak egy érzésre, hogy van nekem a Kereszt.
A sors meg úgy hozta, hogy a nemes szereppel párhuzamosan kaptam saját családot.
Nem lettem Flóra, Fauna sem Fióna. Nincs varázspálcám sem. Nem beszélünk hetente, de tudok Róluk hetente. Jó lett volna egyszer Szonjáért menni csakúgy az oviba, vagy kettesben, kézen fogva sétálni a körúton, s beülni egy fagyira. Nem voltunk még moziban sem. Huncut Levivel is lehetne egyszer szigorúan L-K programon részt venni. De mesét már olvastam mindkettőnek, meg altatót is énekeltem már, játszottunk és rajzoltunk is együtt, s igyekszem Nekik is kézzel készíteni dolgokat. S mivel ott van a további testvér-barát sereg az összejövetelek, hétvégi programok, együtt nyaralások alkalmával próbálom meggyőzni magam, hogy Nekik fontosabb a gyerektársaság, mint én. Tudom gyenge érvelés. Igyekszünk rendszeresen találkozni, ha bele szakadok sem jön össze sűrűbben.
Másmilyen keresztanya lettem, mint amilyet én kaptam, de messze vagyok az álomszereptől. Ez van. A valós életben ennyire vagyok képes. A háttérben ott vagyok, talán meg tudom adni az érzést. A többi csak maszlag :o))))

Ugye ismerős ez a tapétadarab. Szonja szobáját díszíti. Nemrégiben költöztek új otthonba és kezd alakulni kis birodalma ennek a bájos kislánynak.
A korábbiakban leírt módon készítettem ezt a táblát. Kérlek tekintsd meg a részleteket Liza, Levi, Bende tábláinál.

Ennyi bejegyzésből talán már érezhető, hogy törekszem egymáshoz illővé alakítani a dekorációkat, berendezési tárgyakat. Itt inspirációként tapétadarabot kértem kölcsön, ehhez igazítottam a színeket, illusztrációt.


Színekkel dolgozni csodálatos dolog. Nincs két egyforma,kavargatom, mint valami krémlevest, én keltem életre. Nemrég az jutott eszembe, hogy a látásom és a kezem nélkül vajon mihez kezdenék..... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Pinterest